2010. március 29., hétfő

Ecetes-paprikás csirkefalatok




Hány személyre: 3-4
Elkészítési idő: 30p

Érdekes módon ezt a receptet hallal kellene csinálni, legalábbis én úgy tanultam meg. Legjobb ehhez a makréla. Na de éppen nem volt otthon és én mindenáron meg szerettem volna csinálni vacsorára a főző suli után gyorsan. Így jött a csirke és mivel mi inkább húsosak vagyunk ezért ez a recept nekünk nagyon bevált. Persze aki szereti a halat érdemes megcsinálni azzal, ebben az estben a halat jól meg kell mosni sós vízben előtte és csak sózni.

Hozzávalók a húshoz:
4 db bőrös csirke mell
só, bors
1 fél hagyma
2 zöld és 2 pirospaprika (kisebbek, ha nagy 1-1 elég)
2-3 db közepes gombafej
4 evőkanál ételkeményítő
40 g póréhagyma
olaj a sütéshez

Hozzávalók a szószhoz:
70ml hagyományos ecet vagy fehérborecet
4 nagykanál nádcukor
1 kiskanál só
40 ml víz
1 kiskanál szója
kevés száraz erős paprika


1. Vágjuk fel 3x3-as falatokra a húst, úgy, hogy a bőre maradjon rajta. Sózzuk, borsozzuk és tegyük félre
2. Szeleteljük fel hosszába a paprikákat és a hagymákat, 2-3mm vastagságúra. A póréhagymát áztassuk be hideg vízbe

3. Keverjük össze a szószt és tegyük félre
4. A csirkefalatokról itassuk fel a nedvességet egy papírtörlővel majd forgassuk meg a keményítőbe. Annyi olajjal, hogy ellepje, süssük ki a húst 8 perc alatt, míg aranybarna nem lesz. Szedjük ki egy sütőrácsra, hogy lecsöpögjön a felesleges zsír

5. Közepes lángon, egy kis olajon dinszteljük meg a hagymát majd adjuk hozzá a paprikákat és az előre összekevert szószt. Kavargassuk 2-3 percig majd rakjuk vissza bele a csirkefalatokat

6. Kevergessük addig közepes lángon, míg sűrű ragacsos állagú nem lesz. Kb. 5-10 perc
7. Tálaljuk a póréhagymával a tetején, rizs mellé

Japán hamburger steak





Hány személyre: 4
Elkészítési idő: 30p


Szintén egy nagy kedvencünk mivel imádjuk a hamburgert és ez a változat különösen ízes a finom szósz miatt. Megnyugtató, meleg étel a rosszabb napokra melyet a gyerekek is bármikor megesznek.
Ez is tipikusán módosított étel, hiszen olyan a alapja mint a fasírt. Na de kicsi különbségek adják meg a jellegzetes Japán ízt, mint például a szója.

Hozzávalók a húshoz:
300g darált sertéshús és marhahús (lehet csak marhahúsból is)
só, bors
szerecsendió
1 tojás
4 evőkanál tej
1 nagyobb hagyma
4 evőkanál kenyérmorzsa (lehetőleg Japán fajta)
1 evőkanál olaj a sütéshez

Hozzávalók a szószhoz:
2 evőkanál liszt
1 kiskanál vaj
1 nagyobb hagyma

Külön összekeverni (szószhoz)
200 ml víz
4 evőkanál Worcester szósz
4 evőkanál Ketchup
1 leveskocka vagy 1 kiskanál leves por


1. Vágjuk fel apró szeletekre a húshoz való hagymát
2. Keverjük össze a húsokat, sót, borsot, szerecsendiót egy edényben, míg ragacsos nem lesz. Majd adjuk hozzá a tojást, tejet, kenyérmorzsát majd az apróra vágott hagymát. Jól dolgozzuk el a kezünkkel
3. Osszuk szét 4-6 adagba és távolítsuk el a levegő buborékokat, hogy a hús a sütés közben ne essen szét. Ezt úgy tudjuk megcsinálni, hogy egyik tenyerünkből a másikba dobaljuk a húst körülbelül négyszer egymás után. Készítsünk ovális formákat és nyomkodjuk meg a hús közepét egy kicsit, hogy kis mélyedés maradjon (kb. ujjhegy nagyságú)
4. Tegyük a lisztet egy mélyebb serpenyőbe és süssük meg barnára, vigyázzunk, hogy oda ne égjen. Majd szedjük ki egy kis tálkába és papírtörlővel töröljük ki s a serpenyőt

5. Ugyanebbe a serpenyőbe tegyük bele a nagykanál olajat és közepes lángon süssük ki a húsokat 2-2 perc alatt mindkét oldalon. Szedjük ki és rakjuk félre
6. Szeleteljük fel a szószhoz való hagymát majd a serpenyőbe olvasszuk meg a vajat és pároljuk meg a hagymát. Adjuk hozza a megbarnított lisztet és jól keverjük el majd az előre összekevert szószt (a) öntsük rá
7. Tegyük vissza a húsdarabokat a szószba, takarjuk le és 15 percig alacsony-közepes lángon főzzük.

8. Szedjük kis a húsokat, öntsük rá a szószt és rizzsel vagy krumplival tálaljuk.

*Tipp: Használjunk mély serpenyőt, amibe elegendő szószt lehet tenni. A húsok főzése közben néha néha kanállal locsoljuk meg a húsok tetejét a hagymás szósszal.

Rántott ropogós sertés szeletek (Tonkatsu)





Hány személyre: 2
Elkészítési idő: 20p


Egyik kedvenc ételünk, amely nagyon hasonlít a rántott húsunkhoz. A külseje ropogós, míg a belseje szétolvad a szájban. Nagy adag nyers káposztával kell tálalni és speciális Tonkatsu szósszal.
Ez is a nyugattól átvett étel, amit kitökéletesítettek és a legjobb sertést használják hozzá. Talán a legnagyobb különbség a szósz, amellyel enni kell illetve a húsnak a vastagsága és minősége.

Hozzávalók:
300g szeletelt sertéshús, kb. 1cm vastagságú, filé vagy bélszín
Só, bors
1 tojás
kis tej
kevés liszt, amiben megforgatjuk a hússzeleteket
kenyérmorzsa (lehetőleg házilag elkészített)*
olaj a sütéshez
1 evőkanál szója szósz
1 kiskanál mirin
Tonkatsu szósz*
Frissen reszelt fehérkáposzta
Fél citrom
Mustár


1. A disznószeleteknek a szélét vagdossuk be, hogy a hús ne fodrozódjon fel sütés közben és klopfoljuk ki. Sózzuk és borsozzuk
2. Verjük habosra a tojást egy tálba, adjunk hozzá egy kis tejet, a szója szószt és a mirint
3. Mártogassuk meg a húsokat először a lisztbe majd a tojásba és végül a kenyérmorzsába
4. Melegítsük fel az olajat, annyit, hogy félig lepje el a húst. Körülbelül 160 fokon kell a húst kisütni. 2-3p egy egy oldalon. Ezt úgy lehet megállapítani, hogyha beledobunk, néhány kenyérmorzsát az olajba csak a közepéig süllyed le
5. Mikor már aranybarna, vegyük ki és itassuk fel a zsírt egy papírtörlővel
6. Vágjuk 1.5cm vastagságú csíkokra, tegyük mellé a vékonyra felszeletelt káposztát és tálaljuk a Tonkatsu szósszal, citrommal és mustárral

*Tipp:
Ha nem találunk a boltban Tonkatsu szószt, akkor könnyen elkészíthetjük otthon az alábbi alapanyagokból:
200 ml ketchup
100 ml worchershire szósz
100 ml sake
2 evők. finomra lereszelt gyömbér
2 evők. finomra lereszelt fokhagyma
50 g barnacukor
50 ml mirin
Keverjük össze az alapanyagokat és közepes lángon, kevergetés közben, forraljuk fel. Vegyük le alacsony lángra és 25-30 p főzzük. Szedjük le a tetejéről a felesleges habot majd szűrjük át. Tartsuk hűtőben használat előtt.

Otthon házilag el lehet készíteni a kenyérmorzsát, ha van egy kis időnk, mivel a Japán kenyérmorzsa sokkal puhább és darabosabb, mint a Magyar.
Sima fehér kenyeret ledarálunk vagy akár szétmorzsolunk az ujjunkkal, hogy darabos legyen. Szétteritjük egy sütőlapon és 150 fokon 6-8 p alatt megsütjük. A sütés alatt néhányszor rázzuk meg a morzsákat. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg! Hagyjuk, jól kihűlni mielőtt felhasználjuk.

Gyömbéres sertés csíkok




Hány személyre: 2
Elkészítési idő: 20p


Ez egy nagyon egyszerű és gyors étel, amit minden héten nyugodtan meg lehet csinálni és nem lehet megunni. Nagyon különleges volt számomra, amikor először végignéztem a húsárukat a boltokban. Teljesen más csomagolás és szeletelési fajták vannak, mint amit bárhol máshol láttam. Legtöbb hús, legyen az marha vagy sertés, hajszál vékony szeletekre van vágva. Egész skála a legzsírosabb a zsírmentesig. Ez a szeletelési módszer azért is jobb, mert a hús jobban átveszi az ízeket és vágás nélkül ehető. Hiszen ne felejtsük el, hogy a Japánok szinte minden ételt pálcikával esznek.

Hozzávalók a húshoz:
250g vékonyra szeletelt sertéshús*
5 evőkanál szója szósz
3 evőkanál mirin
3 evőkanál frissen reszelt gyömbér
1 evőkanál zöldségolaj a sütéshez

Hozzávalók a körethez:
¼ Fejes káposzta vagy 100g zöldbab vagy 100g szójacsira
1 gerezd lapjára vágott fokhagyma
1 kiskanál zöldségolaj
150ml rizs

1. Keverjük össze egy nagyobb tálba a szója szószt, mirint és a lereszelt gyömbért majd áztassuk bele a sertéscsíkokat legalább 15 perccel a sütés előtt. A gyömbérnek a fás, szálkás részét ne rakjuk bele a reszelékbe

2. Tegyük fel a rizst főni
3. Mossuk meg a zöldségeket és áztassuk be hideg sós vízbe, ettől sokkal markánsabb szint kapnak a főzés alatt
4. Közepes lángon melegítsük fel egy nagy serpenyőbe az olajat és süssük ki arany barnára a húsokat. A megmaradt szószt öntsük rá a húsokra. Mindkét oldalát néhány perc alatt jól süssük át, de vigyázzunk, hogy ne égjen oda és ne fodrozódjon fel a vékony hússzelet
5. Egy másik lábosba melegítsük fel magas tűzön az olajat és futassuk meg a fokhagymát. Adjuk hozzá a kívánt zöldséget és néhány perc alatt pirítsuk meg. Ne hagyjuk túl, sokáig mert elveszti ropogósságát, ha túlpirítjuk. Sózzuk és borsozzuk
6. Tegyük a húst és a zöldséget egy tálba és öntsük rá a maradék levet a serpenyőből. A rizst egy kisebb tálkába szolgáljuk fel

*Tipp: Nagyon vékony hússzeleteket sajnos nem lehet kapni a hentesnél, de otthon a félig mélyhűtött húst könnyen fel lehet hajszál vékony szeletekre vágni. Szinte már át lehet rajta látni olyan vékony a szelet és így sokkal jobban magába szívja az ízeket.
Vágjunk néhány csíkot a zsíros szélébe a húsnak, ettől kevésbé fog felfodrozódni.
A káposztát akár nyersen is lehet mellé tálalni, nagyon vékony szeletekre vágva.